RSS

2018 November 15. Csütörtök

Hitel

Magyarországon jelenlévő számos pénzintézet hiteltermékeinek széles választékához fűzött magyarázattal próbáljuk könnyebbé tenni Önnek, az igényeinek megfelelő választást.

Önnek nincs más dolga, mint megosztani velünk lakáscélú álmait, céljait, mi pedig azon vagyunk, hogy annak megvalósításához hozzájáruljunk, mégpedig olyan módon, hogy az Ön kényelmét szolgálva a pénzügyi piacon található termékek összehasonlításával rámutatunk az igényeihez és lehetőségeihez mérten a legmegfelelőbbre, majd lehetőség szerint eljárunk a szerződéskötésig, mindezt díjfizetés nélkül vállaljuk.

Lakáscélú hitel

  • új/használt lakás vásárlás
  • korszerűsítés, felújítás, bővítés
  • építés

Új lakás

Új lakás az alapozási munkáktól kezdődően teljes egészében újonnan épített, illetőleg emelet-ráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel nem családi vagy ikerházon megvalósuló, a lakhatás feltételeinek a vonatkozó jogszabályi követelmények szerint megfelelő lakóegység, amely elkészültét követően használatbavételi vagy fennmaradási engedélyköteles.

Használt lakás

Használt lakás a lakhatás feltételeinek a vonatkozó jogszabályi követelmények szerint megfelelő, használatbavételi vagy fennmaradási engedéllyel rendelkező, új lakásnak nem minősülő lakóegység.

Korszerűsítés

A lakás komfortfokozatának növelése céljából:

  • víz-, csatorna-, elektromos-, gázközmű bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
  • fürdőszoba létesítése olyan lakásban, ahol még ilyen helyiség nincs,
  • központosított fűtés kialakítása vagy cseréje, beleértve a megújítható energiaforrások (pl. napenergia) alkalmazását is,
  • az épület hőszigetelése, beleértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat, a külső nyílászárók energiatakarékos cseréje, tető cseréje, felújítása, szigetelése.

A korszerűsítés része az ehhez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés közvetlen költségeinek 20 %-ig. E munkákhoz csak az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól szóló rendelet szerinti megfelelőségi igazolással rendelkező termékeket lehet felhasználni.

Bővítés

Bővítésnek minősül a személyi tulajdonban lévő lakáson végzett olyan építési munka, melynek eredményeképpen a lakás az épület alapterületének növelésével legalább egy lakószobával bővül. A kölcsön céljának megítélésekor az építési hatóság engedélye az irányadó.

A bővítést az állam bizonyos feltételek esetén lakásépítési kedvezménnyel támogatja.

Lakásépítési kedvezmény

A lakásépítési kedvezmény egy vissza nem térítendő támogatás, melyet 2009. július 1-től csak utólagos formában lehet igénybe venni.

Ön akkor jogosult a lakásépítési kedvezmény (szocpol) utólagos igénybevételére, ha a 12/2001 (I.31.) Kormányrendelet 2009. június 30-ig hatályos feltételeivel megkötött  élő lakáshitele van és a lakáskölcsön igénylésekor az alábbi feltételek teljesültek: Önnek nem volt lakástulajdona, lakásigénye méltányolható volt, és

  • új lakást épített,
  • értékesítés céljára újonnan épített lakást vásárolt.

Az eltartottaknak a felépített, illetve megvásárolt lakásba Önnel együtt kellett költözniük. A támogatásra való jogosultságról az állandó lakhely szerinti település jegyzőjétől kell igazolást kérni. Kedvezmény azok után a gyerekek után igényelhető, akik után korábban kedvezményt még nem számoltak el.

Az épített, vásárolt lakásban az építtetőnek, vásárlónak legalább 50 %-os tulajdoni hányaddal kellett rendelkeznie. Házaspár, élettárs igénylők esetén a lakásban mindkét félnek tulajdont kellett szereznie és azt az ingatlan-nyilvántartásba be kellett jegyezni. A lakásban az igénylőn kívül csak az általa eltartott gyermek, vagy más együtt költöző családtag szerezhetett tulajdont.

A támogatás a kölcsönszerződés megkötésekor hatályos jogszabály szerinti összeg lehet, és az csak a fennálló tartozás erejéig igényelhető.

A méltányolható lakásigény fogalmában a méltányolhatóság a lakószobaszámnak és a lakás építési (vásárlási) költségének azt a mértékét jelenti, amelyet a jogszabály a család tagjainak száma alapján támogathatónak ítél meg.

A lakásigény mértéke az igénylő és a vele együttköltöző családtagok (házastárs, élettárs, kiskorú gyermek, valamint a jogszabályban meghatározott családtagok) számától függően a következő:

  • egy-két személy esetében: legalább egy és legfeljebb három lakószoba,
  • három személy esetében: legalább másfél és legfeljebb három és fél lakószoba,
  • négy személy esetében: legalább kettő és legfeljebb négy lakószoba.

Minden további személy esetében fél szobával nő a lakásigény mértékének felső határa. (Fél szoba az a lakószoba, amelynek alapterülete a 6 négyzetmétert meghaladja, de nem haladja meg a 12 négyzetmétert.) Három vagy több gyermeket nevelő család esetében a lakásigény mértékének felső határa minden további személy esetében egy szobával nő.

Építés

  • Családi ház építése,
  • emelet, padlás-, illetve tetőtér beépítés, amennyiben a munkálatok révén önálló, külön bejáratú, önállóan is forgalomképes új lakás jön létre,
  • társasházi, illetve többlakásos építkezés, melynek során – szervezési formától függetlenül – azonos telken közös tulajdonnal (is) rendelkező több, önállóan forgalomképes lakás jön létre.

Piaci Kamatozású Lakáshitel

Ha nem jogosult Államilag Támogatott Lakáshitelre, vagy magasabb összegű kölcsönt szeretne, válaszon piaci kamatozású lakáshitelt.

Piaci kamatozású Lakáshitelek:

forintban

euróban

svájci frankban igényelhetők.

Áthidaló hitel

Lakáscsere esetén az áthidaló hitellel a saját tulajdonában lévő ingatlan értékesítéséig a bank megelőlegezi Önnek a tervezett eladásból származó bevételt, így várakozás nélkül, azonnal belekezdhet másik ingatlan megvásárlásának vagy építésének finanszírozásába.

Hitelkiváltás

Az Adósságrendező Hitelek lényege, hogy a meglévő tartozásait, hiteleit egy pénzintézet kiváltja és egyetlen hitellé alakítja úgy, hogy közben akár havi terhei is jelentősen csökkenhetnek. Így egy olyan jelzálog fedezete mellett nyújtott hitele lesz, melynek akár alacsonyabb lesz a törlesztő részlete. Havonta kevesebbet kell majd fizetnie, kisebb terhet fog jelenti Önnek a tartozása. Ráadásul a jövőben a most fennálló tartozások helyett csak egy kölcsön havi törlesztéséről kell majd gondoskodnia.

Amennyiben úgy gondolja, hogy a tartozásai rendezése után még vannak álmai, amiket meg szeretne valósítani, az Adósságrendező Hitel keretében a kiváltandó tartozások összegén felül igényelhet plusz hitelösszeget is, melyet arra használ fel, amire csak akar.

Szabad felhasználású hitelek:

Folyószámlahitel

A lakossági bankszámlájához kapcsolódó hitelkeret lehetőséget kínál arra, hogy a havi nettó jövedelménél nagyobb összeget használjon fel, így a hirtelen felmerülő, váratlan kiadások miatt sem kell többé aggódnia.

Diákhitel

A felsőfokú tanulmányok finanszírozásának könnyítésére szolgál.

Az igénylőlap kitöltésével, a törlesztéssel, a legfrissebb hírekkel stb. kapcsolatban további részletes tájékoztatást

  • a Diákhitel Központ honlapján (www.diakhitel.hu), vagy
  • a Diákhitel Központ telefonos ügyfélszolgálatán a 06-40-24-00-24 számon (munkanapokon 8-18 óráig), vagy
  • az info@diakhitel.hu e-mail címen kaphat.

Jelzáloghitel

Szabad felhasználású jelzáloghitelek, forintban és devizában igényelhetők, lakástakarék vagy biztosítók által kínált életbiztosítási termékkel kombinálhatók.

  • ingatlanfedezetű személyi hitel

Amennyiben Ön nagyobb kiadásait szabad felhasználású kölcsönből kívánja finanszírozni, és fedezetül ingatlant tud felajánlani, úgy ezt a hitelterméket válassza, hiszen hosszabb futamidőre, alacsonyabb kamattal veheti fel a szükséges kölcsönt.

  • személyi kölcsön

Ezt a típusú hitelkonstrukciót annak érdemes választani, aki nagyobb kiadásait szabad felhasználású kölcsönből kívánja finanszírozni és a kölcsönhöz gyorsan és egyszerűen szeretne hozzájutni, ám nem tud fedezetet (ingatlant, értékpapírt, stb.) felajánlani és nincs lehetősége adóstárs bevonására.

Kombi- Hitelek típusai

  • biztosítással kombinált hitelek lakásvásárlásra és szabad felhasználásra

A bankhitel biztosítással kombinált konstrukciója olyan biztosítás jellegű szolgáltatás, amelynek lényege, hogy védelmet nyújt a jelzáloghitel futamideje alatt, a hitel törlesztését megnehezítő, vagy lehetetlenné tévő esetekre, mint például a munkanélkülivé, vagy keresőképtelenné válás, esetleg rokkantság vagy halál.

Ez azt jelenti, hogy a kölcsön teljes futamideje alatt Önnek csak a hitel kamatát és kezelési költségét kell a Bank felé fizetnie. A kölcsön tőkeösszege a biztosításban összegyűlt megtakarításokból kerül kiegyenlítésre.

  • lakás-előtakarékossággal kombinált hitelek csak lakásvásárlásra

Lakás-előtakarékossági szerződés:

Meghatározott módozat szerint megkötött olyan betét- és hitelszerződés, amelyben a lakás-előtakarékoskodó arra kötelezi magát, hogy – a szerződés módozata szerint – a megtakarítási idő alatt előre meghatározott rendszerességgel, egyenlő részletekben történő befizetésekkel meghatározott összeget legalább négy megtakarítási év időtartamra a Lakás-takarékpénztárnál betétként leköt, illetve elhelyez. A Lakás-takarékpénztár pedig kötelezettséget vállal arra, hogy a szerződésben meghatározott feltételek teljesülése és a lakás-előtakarékoskodó, illetve a kedvezményezett hitelképessége esetén a módozatban rögzített módszer szerint kiszámított összegű, lakáscélú kölcsönt nyújt a lakás-előtakarékoskodó, illetve a cselekvőképes kedvezményezett kérésére.

Előnyök:

  • Az Ön megtakarításait az állam 30% vissza nem térítendő állami támogatással egészíti ki, ami évente, személyenként akár a 72 000 Ft-ot is elérheti.
  • Az igénybe vehető állami támogatás családon belül megtöbbszörözhető, hiszen nem csak saját részre, hanem házastárs, gyermek, unoka, szülő, testvér részére is lehet betétszámlát nyitni.
  • Ön bármely futamidőt választja, mentesül a 20%-os kamatadó megfizetése alól.

A megtakarítási szakasz lejártát követően (minimum 4 év) az előtakarékoskodó módozattól függően kedvező, évi 3,9%. (THM 5,12-5,22%) lakáshitelt igényelhet a lakás-takarékpénztártól.

  • befektetési alappal kombinált

A befektetési alapokban gyűjtött megtakarításokat is elfogadják bizonyos pénzintézetek, így Ön a hitel futamideje alatt a pénzintézet részére csak kamatot és kezelési költséget fizet, míg a hitel törlesztésének tőkerésze havi megtakarításként az Ön által választott befektetési alapban kamatozik.

Egyéb:

Ingatlanlízing

Olyan pénzügyi lízing konstrukció, melynek keretében a Lízingbeadó (valamely pénzintézet) az ingatlan (lízingtárgy) tulajdonjogát megszerzi a Lízingbevevő (Ügyfél) megbízásából. A Lízingtárgyat a Lízingbevevő birtokába és használatába adja a Lízingszerződésben meghatározott időtartamra. A birtokba- és használatba adással a Lízingbevevő viseli a kárveszély átszállásából származó kockázatot, jogosulttá válik a hasznok szedésére (akár bérbe is adhatja), viseli a közvetlen terheket (ide értve a fenntartási és amortizációs költségeket is).